Tisztelt Olvasó!
Június elsejei keltezéssel az alábbi levelt kaptuk a Polgármestertől, melyben a 2015-2020-as Gazdasági programot ajánlják az egyesület figyelmébe véleményezésre.
Megújult az Egyesület!
A Polgáriak Polgár Város Közéletéért és Fejlődéséért Egyesület 2015. április 17-én tisztújító közgyűlést tartott, melyen a tagság elfogadta az új Alapszabályt, valamint megválasztotta az új vezetőséget. Az új Alapszabályt a szükséges dokumentumokkal a jogszabályoknak megfelelően benyújtottuk az illetékes bíróságnak.
A közgyűlésről és annak határozatairól az alábbiakban tájékoztatjuk a tisztelt városlakókat.
A közgyűlés kezdetén Oláh József elnök megnyitójában megköszönte az eddigi munkát, támogatást és bizalmat az Egyesület minden tagjának és vezetőinek. Ezek után maga és a vezetőség nevében benyújtotta lemondását, és javasolta a közgyűlésnek az új Alapszabály megvitatását, elfogadását, és új vezetőség megválasztását. A megjelent, szavazati joggal rendelkező tagság az Alapszabály elfogadásával és a vezetőség megválasztásával az alábbiak szerint határozott.
Az egyesület hivatalos neve: Polgáriak Polgár Város Közéletéért és Fejlődéséért Egyesület, rövidített neveként használható a Polgáriak a Városért Egyesület, és a PVE rövidítés.Az Egyesület elsődleges célja tevékeny részvétel Polgár város közéletében, aminek érdekében – elsősorban de nem kizárólagosan – a következő területeken kíván működni:
Tisztelt Olvasók!
A Polgáriak a Városért Egyesület vezetősége és tagsága hálás
szívvel köszönti az édesanyákat. Az Édesanyát szeretni magán ügy, de osztozunk azon embertársaink fájdalmában, kiknek nincs már kit köszönteniük.