Megújult az Egyesület!

A Polgáriak Polgár Város Közéletéért és Fejlődéséért Egyesület 2015. április 17-én tisztújító közgyűlést tartott, melyen a tagság elfogadta az új Alapszabályt, valamint megválasztotta az új vezetőséget. Az új Alapszabályt a szükséges dokumentumokkal a jogszabályoknak megfelelően benyújtottuk az illetékes bíróságnak.

A közgyűlésről és annak határozatairól az alábbiakban tájékoztatjuk a tisztelt városlakókat.

A közgyűlés kezdetén Oláh József elnök megnyitójában megköszönte az eddigi munkát, támogatást és bizalmat az Egyesület minden tagjának és vezetőinek. Ezek után maga és a vezetőség nevében benyújtotta lemondását, és javasolta a közgyűlésnek az új Alapszabály megvitatását, elfogadását, és új vezetőség megválasztását. A megjelent, szavazati joggal rendelkező tagság az Alapszabály elfogadásával és a vezetőség megválasztásával az alábbiak szerint határozott.

Az egyesület hivatalos neve: Polgáriak Polgár Város Közéletéért és Fejlődéséért Egyesület, rövidített neveként használható a Polgáriak a Városért Egyesület, és a PVE rövidítés.Az Egyesület elsődleges célja tevékeny részvétel Polgár város közéletében, aminek érdekében – elsősorban de nem kizárólagosan – a következő területeken kíván működni:

·      A városban élő és a városért tenni akaró állampolgárok szervezeti formában történő egyesülésének megteremtése, bevonva a nemzeti és etnikai kisebbségeket.

·      Polgári szellemiség, kultúra, művelődésváltozó viszonyaink közt történő megtartása és tovább vitele érdekében kulturális tevékenység folytatása, kulturális örökség megóvása.

·      Polgár város önkormányzatában a helyi sajátosságok érvényesülésének elősegítése.

·      Az Egyesületben résztvevő tagok szakmai tagozódásának biztosítása, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.

·      A polgári lakosok emberi és állampolgári jogainak védelme, különös tekintettel a gyermek és ifjúság védelemre valamint érdekképviseletre.

Ezen célok érdekében a PVE rendezvényeket, előadásokat, vitafórumokat szervez, támogat, és lebonyolít. Részt vesz a város rendezvényein, a közérdekű kérdések megvitatásában, és kapcsolatot tart hazai, és határon túli szervezetekkel az Egyesület céljainak megvalósítása, értékeinek képviselete érdekében.

Az új Alapszabály rendelkezik az Egyesület tagjainak, vezetőinek jogairól, kötelezettségeiről, feladatkörökről. Az Egyesület legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, végrehajtó szerve a vezetőség és az elnökség. Az Egyesület külső képviseletét az elnök, az elnökség, illetve mellettük különös esetben az elnökség által erre felkért tag láthatja el.

A megválasztott vezetőség tagjai a következők.

1. A háromtagú elnökség:

Elnök: Papp Imre

Gazdasági vezető: Garzó Gabriella

Titkár: Kuczik Sándorné

2. További választott tisztségviselők.

Rendezvények főszervezője. Oláh Annamária (2015. szeptember 1-től Szabó Tünde)

Kommunikációs vezető: Dr. Péter Sándor (2015. december 7-től üres a tisztség)

Technikai munkatárs: Szabó Tamás

A megválasztott tisztségviselők a tisztséget elfogadták.

Az új vezetőség nevében Papp Imre elnök mindenek előtt megköszönte a lemondott elnök és a volt vezetőség értékes munkáját, és kifejezte reményét, hogy a teljes tagsággal és a volt vezetőséggel együtt még hatékonyabban, eredményesebben és céltudatosabban fogunk dolgozni a PVE értékeinek szellemében a célok elérése érdekében.

Az Egyesület nyitott minden, tagság iránt érdeklődő előtt, aki elfogadja az Alapszabályt, vállalja az abban foglalt kötelezettségeket, és egyet ért a PVE értékeivel és céljaival.

Az Alapszabály értelmében az Egyesület tagjai az összes egyesületi dokumentumba betekintést nyerhetnek az Egyesület székhelyén, külső érdeklődők indokolt esetben hasonlóképpen – egyeztetés után – ugyanott megismerhetik az Alapszabályt részletesen.

Az Egyesület székhelye: 4090 Polgár, Hősök útja 97.

telefon:06-30-9689-843

elektronikus posta: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, és bízunk a közösen végzett munka sikereiben!

Polgáriak Polgár Város Közéletéért és Fejlődéséért Egyesület (PVE)

Képek

Látogatók

Ma 14

Tegnap 15

Heti 36

Havi 313

Összesen 42191

Kubik-Rubik Joomla! Extensions

Támogatók